Alter

Biztonságos tér a változáshoz

Az Alter egy olyan – anonim módon is igénybevehető - biztonságos közösségi tér Csepelen, ahová 12–24 éves fiatalok térhetnek be, hogy szabadidejüket hasznosan töltsék el, kapcsolódjanak kortársaikhoz, és segítséget kapjanak krízishelyzetekben vagy az őket foglalkoztató kérdésekben. 

Így tudsz hozzánk csatlakozni

Célunk, hogy a szenvedélybetegséggel érintett, veszélyeztetett fiatalok számára valódi alternatívát kínáljunk: közösséget, élményeket, támogatást és fejlődési lehetőségeket.

Alternatíva a kockázatok helyett

Szociális szolgáltatóként szakembereinkkel azon dolgozunk, hogy a szerhasználatukból adódóan magas kockázati magatartású fiatalokhoz is eljussunk, és személyre szabott figyelemmel, odafordulással támogassuk őket a fiatalkor kihívásaiban.

Tudj meg többet az Alterről

Szolgáltatásaink heti 30 órában elérhetők.

Fontos számunkra, hogy a fiatalok biztonságban érezzék magukat, és saját tempójukban tudjanak segítséget kérni.

Amit az Alter egy fiatalnak ad

Közösségi tér

Az Alterben egy csapat vagyunk! Egy olyan közösséget formálunk, ahol jó együtt örülni a sikereknek, tudunk együtt nevetni, és nem szégyen, ha szükségünk van segítségre.

Figyelünk egymásra, meghallgatjuk egymást, őszintén támogatunk. Be lehet térni egy ebédre, egy játékra, egy tanácsra is. Filmklubokat, kvízdélutánokat, bajnokságokat tartunk, ahol jókat beszélgetünk, nagyokat kacagunk. Közben barátságok szövődnek, amik egy életen át is kitarthatnak. Arról is tanulunk, hogyan tudjuk az időnket hasznosan eltölteni, ha épp az unalom kínoz.

Csoportfoglalkozások

Csoportfoglalkozásaink alkalmával a fiatalokat leginkább érintő és foglalkoztató kérdéseket, témákat járjuk körbe úgy, hogy a beszélgetések kapaszkodót nyújtsanak és közösséget teremtsenek.

Rendszeres hétnyitó és hétzáró alkalmainkon az életünk örömeiről, kihívásairól, viszontagságairól beszélgetünk, míg tematikus csoportjainkon (témázó, csajnap) egy-egy fontos témát dolgozunk fel mélyebben, mint a barátság, párkapcsolatok, vagy a közélet. 

Egyéni konzultáció, tanácsadás

Az Alteres fiatalok személyes elakadásaikkal, gondjaikkal és intim kérdésekkel is fordulhatnak szakembereinkhez egyéni konzultációk formájában.

Ha a srácok úgy érzik, hogy egy-egy rossz szokás eluralkodik az életükön, vagy szeretnék magukat jól érezni egy buliban anélkül, hogy a másnap rettenetesen telne, egyéni személyes beszélgetés keretein belül ehhez is tudnak ötleteket meríteni nálunk. Ha elakadnak egy döntésben, vagy nehéz élethelyzetben vannak, amiről szívesen beszélgetnének, egyéni tanácsadásra is van lehetőségük az Alterben, pszichológusunk nagy nyitottsággal és szakértelemmel várja a srácokat.

Városi séták, külső programok 

A változatos benti programok mellett néha a várost is a nyakunkba vesszük. Szem előtt tartva a fiatalok lehetőségeit, igyekszünk számukra alternatív kikapcsolódási és kulturális programlehetőségeket mutatni.

Ahogy az időjárás engedi, havonta egyszer menő programokra megyünk, Flippermúzeumot látogatunk, Superfly-ozni megyünk, korizunk vagy strandolunk. Felfedezzük a látnivalókat, érdekességeket Budapesten: Gellért-hegyet mászunk vagy épp megnézzük egy-egy kerület régi házait.

Megkereső tevékenység

Kitelepülésekkel és iskolai foglalkozásokkal igyekszünk minél több fiatalhoz eljutni, őket segíteni és elérhetővé tenni számukra az Altert.

A helyi közösség szerves részeként felelősségünknek érezzük, hogy időről-időre az utcára költözzünk, hogy minél többeket megszólíthassunk. Iskolás csoportokat is szívesen fogadunk foglalkozásainkra, melyek célja, hogy erősítse a fiatalokat önbizalmukban, kompetenciáikban, társas kapcsolataikban.

HoldON projekt

A menstruációs szegénység gyakori probléma a hátrányos helyzetű fiatalok körében, éppen ezért kiemelt lehetőség a HoldON betétautomata működtetése az Alterben.

Csepeli iskolákkal és szociális intézményekkel együttműködve arra törekszünk, hogy minél több lányhoz eljusson a betétautomata híre és megkönnyítse életüket, mindennapjaikat. Tudatosságnövelő foglalkozás keretében beszélgetünk a lányokat érintő fontos kérdésekről, ahol nyíltan feltehetik az őket érintő, foglalkoztató kérdéseket is.

Tanodás csapatunk

Kiss-Pál Hanga

szociális segítő, az Alter szakmai vezetője

Katzendorfer Károly

szociális segítő

Gáldi Borbála

szociális segítő

Bódi Levente

szociális segítő

Podmaniczky András

szociális segítő

Szalona Réka

szociális segítő

Cím

1211 Budapest, Karácsony Sándor utca 1.

Nyitvatartási idő

Keddtől vasárnapig 14:00-19:00 (hétfőn zárva)

Kiss-Pál Hanga

Az Alter szakmai vezetője

+36 30 073 2394
hanga.kiss-pal@kompania.hu