Célunk a korai iskolaelhagyás megelőzése, szakma vagy akár felsőfokú végzettség megszerzése.
Minden tanodás mellett mentor áll, aki figyelemmel követi fejlődését, kapcsolatot tart a családdal, az iskolával és szükség esetén gyermekvédelmi szakemberekkel. A gyerekeket mentális jóllétét, nehézségeik feldolgozását pedig pszichológus is segíti egyéni beszélgetésekkel.
A Tanoda nemcsak a tanulásról szól: biztonságos, elfogadó közösséget teremtünk, ahol a szabadidős programok, táborok és közös élmények erősítik az önbizalmat és a közösséghez tartozás élményét.
Tanodánk Csepelen működik, minden hétköznap nyitva vagyunk, heti 30 órában.
A kora délutáni órákban mentoraink közreműködésével tanulószoba működik, melynek részei az alábbiak.
házi feladatok elkészítésének és megtanulásának támogatása
egyéni fejlesztés
digitális és idegennyelvi készségek fejlesztése
közösségi és készségfejlesztő foglalkozások
A tanulószobát követően, késő délutánonként a gyerekeket érdeklő, mozgósító, ugyanakkor fejlődésüket, életfelfogásukat formáló foglalkozásokat tartunk, a főzőklubtól a zenés foglalkozásig, az angol nyelv gyakorlásától a magyar történelem játékos tanulásáig, kommunikációs és társas kapcsolataik fejlesztéséig.
felzárkózását segítettük 2013 óta.
képes belül maradni az oktatási hálón és felsőbb osztályba lépni, valamint tanulmányait eredményesen elvégezni és iskolai végzettséget szerezni.
A tanodában mindenkinek személyre szabott támogatást biztosítunk, ezért a gyerekek egyéni órarend szerint heti két alkalommal tanulószobán vesznek rész.
A tantárgyi felkészülés mellett nagy hangsúlyt fektetünk az alapkompetenciák – például a szövegértés és a logikai gondolkodás – fejlesztésére. Célunk továbbá, hogy a gyerekek sikerélményeket szerezzenek és növekedjen a tanulással kapcsolatos önbizalmuk, belső motivációjuk.
Minden tanodás gyereknek van egy mentora, aki végigkíséri a tanodás éveit, és kiemelt figyelemmel követi a fejlődését.
A mentorok a gyerekekkel nem csak együtt tanulnak és készülnek az iskolai kihívásokra, de rendszeresen kapcsolatot tartanak a családdal, az iskolával és szükség szerint a gyermekvédelmi rendszer tagjaival. Ez egy bizalmon és kölcsönösségen alapuló kapcsolat, amely biztonságot, stabilitást ad a gyerekeknek.
A tanulástámogatás és felzárkóztatás mellett kiemelten fontosnak tartjuk a gyerekek szociális kompetenciáinak, önbizalmának és önértékelésének fejlesztését is.
Mindezt egyéni és csoportos formában, személyre szabott, interaktív módszerekkel végezzük. A hozzánk járó gyerekek többsége számos nehézséggel nézett már szembe élete során, sokan traumákat is átéltek, melyek feldolgozása elengedhetetlen a kiegyensúlyozott felnőtt élethez. Mi ebben is segítjük őket, tanodai pszichológusunk heti rendszerességgel támogatja a gyerekeket egyéni beszélgetésekkel.
A tanoda nemcsak a tanulásról szól, hanem a közösségről és az együtt töltött időről is! Igyekszünk ezért olyan biztonságos és elfogadó közeget teremteni, ahol minden gyerek önmaga lehet.
Tanulás után sokat játszunk, főzünk, vagy csak kötetlenül együtt vagyunk, beszélgetünk. Az iskolai szünetekben sok-sok programot szervezünk a pályaorientációtól kezdve a csaj- és srácnapokon át a balatoni táborig. Havi rendszerességű tanodás hagyományaink, ünnepeink - mint a havi egyszeri közös csütörtök, ahol minden tanodás gyerek együtt vehet részt valamilyen különleges programban és megünnepeljük a hónap szülinaposait - erősítik a kapcsolódást és a közösséghez tartozás élményét.
Már többéves hagyomány nálunk, hogy 5 napos, bentlakásos nyári tábort szervezünk a gyerekeknek a Balatonnál. Sokaknak ez az év legmeghatározóbb élménye.
Együtt strandolunk, főzünk, és együtt játszanak az alsós gyerkőcök, a felsős kiskamaszok és az érettségi előtt álló fiataljaink is! Az itt eltöltött közös idő számos formában fejleszti a gyerekeket és olyan feltöltődést, élményeket nyújt számukra (és számunkra is), ami hosszú hónapokon át támogatja a gyerekekkel való felzárkóztató munkát, növeli tanulási motivációjukat is.
Fontos számunkra, hogy a családokkal együtt gondolkodjunk és közösen tegyünk a gyermekek érdekében. Mindezt többféle formában és módszerekkel igyekszünk elérni.
Rendszeres családlátogatások, szülőkonzultációk mellett minden évben négy alkalommal családi napot szervezünk, legyen az adventi ünneplés vagy húsvétozás - de lehetőség szerint a Balatonra is elmegyünk egy családi hétvége keretében, ami nem csak a családoknak, de nekünk is felemelő élmény: megtapasztalni, ahogy épül a tanodás szülők közössége is.
Civil partnereink segítségével még több ingyenes szabadidős és fejlődési lehetőséget tudunk a gyerekeknek biztosítani heti rendszerességgel.
A Digi Tanoda Alapítvány csapata már sok-sok éve tart digitális kompetencia fejlesztő foglalkozásokat, a Superar Zeneművészeti Alapítvány közreműködésével pedig gitárórákon vehetnek részt a tanodás gyerkőcök. Folyamatosan keressük a mindenki számára hasznos együttműködési lehetőségeket, így korábban volt már jóga óra (AdniJóga) a Tanodában, voltunk falat mászni (Hópárduc Alapítvány) vagy részt vehettek gyerekeink kódoló táborban (Skool) is.